Hírek

A Szegedi Szlovákok Egyesülete 2010. évi programterve

Január: Január 10–16 közt rendezzük meg az anyaországban síeléssel egybekötött intenzív szlovák nyelvtanfolyamunkat az egyesület Vasárnapi Iskola diákjainak részvételével Tálén.

Február: Az egyesület évi közgyűlése, közhasznúsági beszámoló elfogadása, 2010.évi program és költségvetés elfogadása, vezetőségválasztás egyéb.

Március: 11-én multikulturális irodalmi est a Barátság antológia bemutatása. Vendégek: Mayer Éva főszerkesztő, Kormos Sándor, Fuhl Imre, Antal György; csellón közreműködnek a vasárnapi iskola tanulói: Pál Olivér és Varga Éden

ÁprilisPo stopách Tranoscia – A Tranoscius nyomán című archaikus szlovák evangélikus énekeket tartalmazó CD-lemezbemutató, melyre szeretnénk meghívni a CD lemez szarvasi alkotóit és a szereplőket is.

60 éves a Szegedi Egyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Szlovák Nyelv és Irodalom Tanszéke – részvétel a programokon, amennyiben szükséges, segítség az ünnepség lebonyolításában.

Május: Részvétel a Magyarországi Szlovákok Szövetségének vers- és prózamondó, valamint népdaléneklés versenyének területi selejtezőin.

Május 9.: Szlovák istentisztelet az evangélikus templomban, ezt követően Sutyinszki János Lastovienka malá… című könyvének bemutatója. Az istentiszteleten és könyvbemutatón a budapesti Ozvena szlovák énekkar működik közre.

Május 15.: Részvétel a „Pilis-túra a népek barátságáért” című rendezvényen.

Szeged Napja - Nemzetiségi Gála: meghívjuk a pilisszántói Studienka Folklórcsoportot, akik a hagyományos szlovák lakodalmast adják elő egy belvárosi szabadtéri színpadon. — A Nemzetiségi Nyár programsorozat részeként vendégül látjuk a Vertigo Szlovák Színház profi társulatát Peter Scherhauser darabjával. A „Moss kezet, eszünk!” című művet szlovák nyelven adják elő, melyet a szegedi szereplésen magyar felirattal tekinthet meg a nagyérdemű. Így nemcsak szlovákjaink lehetnek részesei a színháznak, de a szlovák kultúra iránt érdeklődőket is szívesen látjuk egy mai szlovák szerző művének bemutatására.

Június: Szlovák Kulturális Nap: Vasárnapi Iskola évzárója – rövid produkciók, mellyel a tanulók készülnek. — A prágai Limbora Szlovák Folklórcsoport vendégszereplése. — Szlovák Bál — A nagyszabású rendezvényre a szlovák együttesen kívül szeretnénk meghívni a környékbeli szlovák szervezeteket is.

A vasárnapi iskola diákjainak részvétele a hagyományos békéscsabai citeratáborban, melyet a Csabai Szlovákok Szervezete rendez évente.

Szintén a vasárnapi iskola diákjainak részvétele az Országos Szlovák Önkormányzat színjátszótáborában.

Július: Intenzív szlovák nyelvtanfolyam Szlovákiában – Magas-Tátra 2010.07.11–2010.07.18.

Részvétel a Magyarországi Szlovákok Napján Lucfalván.

Szeptember: Vasárnapi Iskola – tanévkezdés.

Október: Könyvbemutató – Az Országos Szlovák Önkormányzat közhasznú szervezete, a Legátum egy reprezentatív kiadványt adott ki tavaly, mely a magyarországi szlovák tájházakat mutatja be. Ennek bemutatóját tervezzük októberre, melyre a régióban található tájházak vezetőit is szeretnénk meghívni (Tótkomlós, Békéscsaba, Dunaegyháza, Kiskőrös, Pitvaros).

November: Szlovák Filmhét a szegedi Grand Caféban – Juraj Jakubisko szlovák filmrendező életművének bemutatása a Báthory c. film vetítése után közönségtalálkozó a rendezővel – - Mai szlovák dokumentumfilmek bemutatása szinkrontolmácsolással a Szlovák Filmintézet támogatásával.

December: Mikulásnapi összejövetel, a vasárnapi iskola diákjainak karácsonyi műsorával a nyugdíjasok megajándékozása..

Állandó programunk a tanévben működő vasárnapi iskola, ahol a diákok korcsoport szerint három csoportban tanulják a szlovák nyelvet szaktanár segítségével. Mindez állandó székhelyünkön és a megbeszélt helyszíneken történik. Székhelyünkön szlovák nyelvű lapok, kiadványok olvasására, videózásra és Internet használatára nyílik lehetőség.